közönségtalálkozó
amikor az történik
hogy felhív valaki,
egy lány, akivel történetesen néhány hónapja nem beszéltem
méghozzá nem véletlenül
ellenben tudja a számomat
ami az elmúlt dolgokat ismerve természetes
és az derül ki, hogy mindaz amit mondani akar
összesen annyi
hogy 'képzeld, kisbabám lesz'
és itt elhallgatva arra vár, hogy majd együtt örülünk
nos akkor -főleg ha ez már a második, elszigetelt eset-
komolyan kezdek arra gyanakodni, hogy az embereknek
ilyenkor is elveszik a hormonok a józan eszét.
igazán örömteli egy ilyen szituáció, nade egy nyúlfarknyira belegondolva
tényleg
nem én vagyok a legmegfelelőbb tárcsázandó ember
a barátnők, barátok és rokonok népes listájából.
azért szeretnék persze a hormonokra gyanakodni, hogy ne legyen igazam
a második lehetőséggel kapcsolatban,
amely szerint az emberek élete olyan kicsinyes színjáték amely igényli a közönséget,
mégpedig a műértő, fogékony közönséget.
könyörgöm
legalább ilyen fontos dolgokban, legalább néha-néha
képzeljétek el, hogy ez lesz életetek azon része
amiről nem lesz fontos, hogy ki mit gondol,
amivel nem másnak akartok üzenni, vagy
ha úgy tetszik
ez lesz az a rész
amelyiknél isten és személyetek csak kettesben ül majd
az elsötétített szobában a nyolc milliméteres halk
surrogásának zajában,
sőt, hogy azt ne mondjam,
isten épp ezekben a pillanatokban megy majd ki
rágyújtani vagy a mellékhelyiségbe
komolyan. legalább ilyenkor döntsetek úgy, hogy az csak
magatoknak szóljon.
kérlek.
