látom, ahogyan az öregasszonyt leszállítják a vonatról.
látom az arcukon a büntetés szándékát,
a szándékot, hogy megtanítsák neki a rendet,
és hogy erőszakkal kényelmetlen helyzetbe hozzák,
hogy megszakítsák eltervezett útját.
egyetlen bökkenő van.
az öregasszony minden reggel így indul neki,
és egyetlen terve van csak:
követni a véletleneket.
ő éppen ide indult, a városba ahová leszállították.
bármelyik város legyen is az.
emberek mindenhol akadnak.
legfeljebb egy-két óra járás.
dolga pedig ott van, ahová veti a sors.
én szép lassan elsiklom a vonaton
ki a képből, távolodva a várostól
amire épp most sújt le a vakvégzet.
ami marad az az öregasszony,
és az emberek.
a tereken, meg az ismeretlen utcákon,
na és persze ez az erő,
amivel
az öregasszony -egyetlen szóval,
egyetlen pillantással-
kétkedést és zavarodottságot szül bárkiben
aki nem elég szilárd
kétkedést és zavarodottságot szül
változást szít, mozgást indít
végrehajtja a törvényt
