Zoe-Jane

lementünk anyával sétálni. hihetetlen, hogy mennyire zavar a cigarettájának a füstje. nemtudom, talán egyszerűen csak szar az a cigaretta. mert nem mondhatnám, hogy folyton rámfújja. csak hát ez a belekarolás nagyon is közel hozza az arcomhoz a hülye cigijét. belegondolva, ha nem lennék balkezes, nem is tudnánk így sétálni. valószínűleg csak bután lóbáznánk mindkét kezünket, és totyognánk egymás mellet. talán nem is sétálnánk ilyeneket. nem is lehet. kicsit olyan ez, mint a kutyasétáltatás, csak kutya helyett az anyám. na jó, nem mondom, ha általában nem járna semmi a fejemben, azért valamivel kellemesebben lehetne vele beszélgetni, mint egy kutyával, de tökmindegy. most is beszél. képtelen vagyok ráfigyelni. viszont a megfelelő pillanatban bólintok, vagy modok egy-egy igent, nahátot. na, szóval ez tényleg megy nekem. folyamatosan fenntartom a figyelem látszatát. végeredményben ez tök elég. amúgy meg kell is, mert különben megsértődne, és jöhetnék egyedül. na azt nem.
vuhh... az enyém viszont jó cigaretta. mennyire máshol jár. nem beszél butaságokat, túlzás lenne azt mondani, egyszerűen csak valahogy kevesebbet gondolkozik. nem az embereknél, az emberek nagy része ugyanúgy gondolkozik, ahogy ő, talán én viszem ezt túlzásba kicsit. hogy nincs megállás. nem, még akkor sem. elhiszem, hogy légpuskát tart a kezében, nem, anya, nem érdekel, a szirénázó mentő sem, na ne gondold, hogy utánafordulok, lemaradt róla, hogy lássam. miért nem kanyarodott korábban ha akart valamit a tekintetemtől? komolyan, hihetetlen. mi mindent képzelnek az emberek a tejüveg mögé. meg ez, hogy anyám az ablakon át kihallatszó rádiókból hallgatja a híreket. ember, légpuskával. na és. százezer kilométerre innen.